Csak két nappal később, miután végre megszűnt az esőzés és gigantikus méretű pocsolyák tarkították az utat, kezdtünk el nyomozni. De két lejes napot a hotelben töltöttünk egymás idegeivel játszadozva. Kellemes volt,főleg mikor Daniel kihányta azt a gusztustalan kis tengeri herkentyűt,amit rendelt vacsoránál. Na, akkor kicsit elegem lett az egészből és ismét veszekedtünk egy jót.

Az sem volt rossz, mikor meg akart tanítani pókerezni. Eleinte nagyon lelkesek voltunk mind a ketten, de aztán mikor rájöttem,hogy ez nekem magas, feladtam. Biztos érdekesen nézhettem,mert Daniel is rájött,hogy semmi értelme velem vesződni és abbahagytuk a kártyázást. Helyette Twistereztünk a társalgóban...A játékokat egyébként a szállodában találtuk a gyerekeknek kialakított kis játszóház -szerűségben. Á, kicsit sem vagyunk dedósok! Na sebaj,a lényeg, hogy én nyertem!

Tehát,miután úgy tűnt, annyi eső esett, hogy egy évre is elég lenne, az ég végre kitisztult és újra gyönyörű kéken feszült a park felett. A nap is kisütött, bár elég lagymatagon, de azért melegen. Ekkor indultunk neki,hogy tényleg megkeressük a Santa Lucia éttermet és drágalátos tulaját,aki az egyik lehetséges gyanúsított volt.

Csendesen ballagtunk egymás mellett, figyeltük az utcanév táblákat és vártuk, hogy mikor tűnik fel a megfelelő.

Nem is váratott soká magára és én rájöttem, hogy végig ott volt az orrom előtt az aprócska, hangulatos étterem. Az volt a baj,hogy én egy nagy, fényűző helyet képzeltem magam elé, ami mindenkinek azonnal szembe tűnik.

A Santa Lucia azonban egy parányi kis épület volt, falai fehérre meszelve, kis ablakokkal, amelyeket halványkék függöny fedett. Mikor beléptünk, láttam, hogy itt sem más a helyzet: a négy fal hófehéren világított,egyszerű, de szép képek díszítették. Négyszemélyes sötét színű fa asztalok sorakoztak a helyiségben,körbe rakva székekkel, s mindegyiket kék kockás terítő fedte. A pultnál egy idősebb úr állt, körülbelül 60 éves. Barna hajába már rengeteg ősz hajszál vegyült, talán túlnyomó többségre is tettek szert. Kék szeme azonban élénken világított, fejét felkapta az érkezők láttán.

- Jó napot- szólaltunk meg egyszerre Daniellel.

- Jó napot- válaszolt ő, angolul.

Letelepedtünk egy asztalhoz,ő pedig kihozott nekünk egy-egy étlapot. Hamar választottunk egy viszonylag olcsó- bár itt nem volt semmi olyan eget verően drága- pizzát és leadtuk a rendelést.

- Faggassuk ki finoman?- kérdeztem a társamat,miközben vártunk.

- Az a legegyszerűbb. Csak vigyázz,hogy ne legyen túl feltűnő.

- Jaj Daniel!Hiszen olyan ártatlannak tűnik!- sóhajtottam fel, mire a fiú türelmetlenül mordult egyet és körmével a terítőbe karcolt valamit."Maile"- olvastam el, még mielőtt eltűnt volna a felirat.

- Parancsoljanak- tette le elénk hirtelen a férfi az illatos pizzát.

- Köszönjük.

- Nahát,nagyon jól néz ki!- lelkendeztem- A bácsi régóta dolgozik itt?- kérdeztem bevetve egy kislányos mosolyt és közben vágtam egy szeletet magamnak. Az úr felnevetett.

- Régóta? Ó,nem,dehogy. Csak mióta az eszemet tudom. Családi vállalkozás- mosolygott- Bár mostanában eléggé lecsökkent a forgalom. Igazából ma már nem is akartam kinyitni, de meghallottam a rádióban, hogy mennyi étterem ment csődbe mostanság és gondoltam, hátha többen lesznek.

Annyira belelendült a beszédbe, engem pedig annyira lenyűgözött, hogy milyen szenvedélyesen és szeretettel beszél a Santa Luciáról,hogy észre sem vettem, leült hozzánk és már be is mutatkoztunk. Kiderült,hogy Franco -nak hívják és pár év múlva nyugdíjba kell vonulnia. Nagyon szomorúnak tűnt,mikor ezt mondta. De aztán egyből fel is derült az arca.

- De az én drága unokám, Enriko átveszi az üzletet. Már most is nagyon sokat segít, ma azonban nem tudott bejönni. Tudják,hogy megy ez a fiataloknál...a kis barátnőjével randevúzik éppen. Szeleburdi még egy kicsit, de mire nyugdíjas leszek, minden bizonnyal megkomolyodik.

Még vagy fél órát beszélgettünk,néha Daniel is közbevetett valamit, de nem igazán volt beszédes. Én viszont észre vettem,hogy nagyon figyel és igyekszik elkapni minden gyanúsnak tűnő mondatot. Nem mintha nagyon lett volna ilyen. Nekem legalábbis nem tűnt fel.

- Szerintem teljesen tiszta- közöltem,miután kiléptünk a barátságos kis helyiségből.

- Nem lehetsz benne biztos. Hiszen rajong az étteremért és nem szeretné,hogy becsődöljön. Ezért akár el is áraszthatta a konkurenciát, hogy neki több legyen a vendége, ezáltal pedig megmaradhasson a Santa Lucia.

Nem válaszoltam, mert tudtam,hogy igaza van. Bármi megtörténhet.

De én akkor sem tudtam elképzelni erről a kedves öreg bácsiról,hogy elvetemült gazfickó lenne.