- Egyszerűen elviselhetetlen ez a zaj!Hihetetlen,hogy az ember már sehol sem nyugodhat békében!- hallottam az ágyam mellett egy morcos hangot.
Álmosan pislogtam a takaró alól. Nekem egyébként már fel sem tűnt az a csatazajhoz hasonló robaj,ami körül vett az elmúlt két hétben. Most sem ébredtem volna fel, ha Trent nem lebeg pár centivel a padló fölött és nem világítja be asztrális valója az egész szobát. És én még azt hittem, ha a napot kizárom a redőnnyel, nem kell majd ilyen erős fényre felébrednem!Persze nem számítottam a korai- oké,már 10 óra volt- látogatóra, ezért alaposan meglepődtem.
- Mi a fenét keresel te itt?- mordultam a szellemalakra nem túl kedvesen- Nem kellene valahol ajtót csapkodnod vagy láncot csörgetned?- tettem fel egyből még egy logikus kérdést, nem minden él nélkül. Most egy cseppet sem törődtem azzal, amit hetekkel ezelőtt mondott.
- Hagyjál már!Csak gondoltam ha én nem tudok aludni, akkor te se tudjál.
- Miért nem Georgie -t zaklatod?
- Mert ő nem vág olyan vicces képet,mikor meglát,mint te- vigyorgott rám szemtelenül- És nem is áll ennyire össze vissza a haja korán reggel...- egy gyilkos pillantás kíséretében a fejemre rántottam a takarót, de egyből meg is bántam,mert már abban a pillanatban kezdett meleg lenni.
- Egyáltalán hogy jutottál be ide?- dünnyögtem a forró fedezék alól.
- A falon át,hogy máshogy?
- Azt hittem, a padláson kell elütnötök a köztes időt...- világítottam rá a dologra,ami foglalkoztatott.
- Nem feltétlenül. Gyere már ki,nem olyan vészes!- a következő pillanatban-őszinte megdöbbenésemre és rémületemre- lerepült az ágyról és persze rólam a porkóc anélkül,hogy bárki is hozzá ért volna.
- Na ide figyelj, te kriptaszökevény!Ha még egyszer...- tudom, tudom, nem voltam túl elnéző vele, de engem senki nem merjen felébreszteni!
- Ne üvölts már!Rose néni még gyanakodni kezd.
Dühösen fújtam egyet és kikászálódtam az ágyból.
- Húzd el azt a lebegő seggedet, szeretnék átöltözni!- morogtam és a szekrényemhez sétáltam.
- Jaj, olyan durva vagy!- nyafogott Trent lányos hangon,majd röhögve felszívódott.
Legalábbis remélem,hogy eltűnt, jó messzire, mert semmi kedvem életem végéig- sőt még az után is- azt hallgatni,hogy milyen csini a szívecskés bugyim meg a hozzá passzoló csipkés melltartóm...

Tikkasztó júniusi hőség volt, a levegő remegett a forróságtól, a nap kíméletlenül tűzött a fejünkre. Egy szál bikiniben és fürdőnadrágban ücsörögtünk a tó partján, egy egy pálcikás jégkrémmel a kezünkben, a hűvös vízbe lógatva a lábainkat. Maddie szerint már egy ideje nem elég tiszta az állóvíz ahhoz,hogy fürödjünk benne és néhány béka is megtelepedett itt,úgyhogy különben sem menne be. Hát nem baj, legalább a lábainkat hűtötte valamelyest a mi szeretett tavunk.
Azért kicsit rontott a hangulaton, hogy azok a pofátlan munkások szemérmetlenül bámultak felénk, eléggé hanyagolva az új házunk építését,aminek nem nagyon örültem. Ráadásul elég valószínű,hogy nem Campbell -t és Georgie -t stírölték olyan guvadó szemekkel, én pedig utálom ha ilyen vén pasik lesnek rám a téglarakások mögül. Nem valami felemelő,ha engem kérdeztek.
Viszont eme lehangoló esemény jelentőségét alaposan csökkentve ott ült mellettem egy görög félisten fekete hosszú szárú fürdőgatyóban. Bár a karjáról csöpögő vanília fagyi kicsit rontott az összképen, de el kellett ismernem,hogy Georgie felsőteste minden tekintetben tökéletes. Persze annak,aki tudja,hogy ki is lakozik ebben az isteni testben, fel sem tűnik,mert akár hogy nézi, ugyan az a bunkó fafej marad a srác, aki eddig is volt. De nem tudtam nem észre venni a kockás hasizmait és az izmos, erős karjait, amik eddig abszolút fel sem tűntek,mikor pólóban volt.
- Minket már meg sem hívtok a buliba?- csendült fel a hátam mögött egy vidám, barátságos lányhang, amelyet egy finom kis kacaj követett.
Gracie, Ian és Trent alakját pillantottam meg,amint hátra néztem. Maddie, kérdő tekintetemet észre véve mosolyogva közölte,hogy:
- Apu nem bírja a napot.
- Kapok én is?- lelkendezett eközben az öcsém és letelepedett a másik oldalamra, de persze még mindig a föld felett lebegett.
Sajnálkozva néztem rá, mert tudtam,hogy a kísértetek ugyanúgy nem esznek és nem isznak,ahogy lélegezni sem tudnak. Ki akarta venni a kezemből a pálcikát. Lehet,hogy az én hibám, meg kellett volna akadályoznom. Az a kis keze egyszerűen átsiklott a vékony fa pálcán és a kézfejemet is. Azt hittem, megint nevet egy jót,mint akkor,mikor Gracie -vel akartam kezet fogni, vagy mikor meg akartam ölelni. Hiszen semmi különbség nem volt a két dolog között!
De úgy látszik, valami mégis más volt, mert hirtelen sírva fakadt, felpattant és szó nélkül eltűnt a szemünk elől.
Döbbenten bámultam utána. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi történt vele. És azt sem tudtam,hogy vajon hová ment. Csak sejtettem,hogy a padlást vette célba, már fel is keltem a földről,hogy utána menjek, de Trent hangja megállított.
- Hagyd. Ilyenkor egyedül akar lenni.
- Máskor is előfordult már?- kérdeztem halkan és visszazöttyentem a talajra.
- Néhányszor...- felelt Grace habozva.
- Mi történt vele?
- Tudod -vette vissza a szót Trent azon a lágy, kedves hangján, amit akkor használt, mikor arról beszélt, türelmesnek kell lennem Georgie -val. Tényleg nem hittem volna,hogy egy vagány motoros srácnak,mint ő, lehet ilyen szelíd, megnyugtató hangja-, még ő sem igazán dolgozta fel...nos azt,ami történt vele. Néha kiborul, mikor szembesül a valósággal. Mint mondjuk most. Ilyenkor rá jön,hogy borzasztó dolog történt vele és hogy sosem tudja meg,milyen is igazán élni. Mi még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert legalább volt néhány jó évünk. De ő...Ian járt közülünk a legeslegrosszabbul.