- Édesapád hívott- jött be a szobámba aznap este Rose néni.
- Tényleg?- kérdeztem ártatlanul,mintha mit sem tudtam volna az egészről. És ó, bárcsak ne tudtam volna!Még mindig képtelen voltam felfogni,hogy apu valami szörnyűségre készül ellenem és a padlás ellen. Hiszen ő mégis csak az apám!Nem teheti ezt velem!Bármi legyen is az az ezt...- Mit akart?
A nő habozott, világosan láttam az arcán. Azt hiszem,igazából nem is akart megszólalni, de mégis megtette. Legszívesebben elfutott volna,minél messzebb innen,hogy ne neki kelljen közölnie az újabb rossz hírt,ami rám várt. De mégis megtette...
- Julie...nem is tudom,hogy mondjam el neked. Richard...édesapád azt szeretné,ha véglegesen ide költöznétek. Te,ő és Melinda. Anyukád nem érzi túl jól magát otthon,szeretne egy kis levegőváltozást. Richard pedig kitalálta,hogy ide költöztök hozzánk. Nekem nincs ellene kifogásom, de természetesen a te beleegyezésed nélkül nem lesz semmi. Tudom,hogy nehéz lenne neked iskolát váltani, új közösségbe kerülni, új barátokat találni, ezért teljes mértékben megértem,ha nem akarsz költözni. Apád a padlást akarta átépíteni, de úgy döntöttünk, hogy inkább a ház mögött fogtok építkezni.
Még jó,hogy ültem,különben száz százalék,hogy hanyatt esek. Persze nem a kétségbeeséstől,ahogy arra Rose néni számított,hanem az örömtől. Hiszen nemrég ezt kívántam, hogy örökre itt maradhassak!Talán most minden jobbra fog fordulni!
- De Rose néni- kacagtam fel- Hiszen semmit nem szeretnék jobban!
- Na de mi lesz...
- Az iskola nem érdekes, végül is teljesen lényegtelen,hogy hol unatkozom,nem?Új barátokra pedig nincsen szükségem, hiszen itt van nekem Maddie és Campbell – Georgie -t nem említettem,mert elég gyakran kapunk össze mindenféle hülyeségen. Őt még nem érzem eléggé közel magamhoz. És,ha jobban belegondolok, nem is tesz túl sokat azért,hogy ez megváltozzon. Lásd reggel a padláson...
- Richard örülni fog- mosolyodott el a nő- És én is örülök neki,hogy újra együtt lesz a család.
Kiment és halkan behúzta maga mögött az ajtót.
Fél perc sem telt el, újra nyílt, vagyis inkább kivágódott a fa tákolmány és az unokatesóm robbant be a vendégszobába. Ha nem lett volna elég,hogy majdnem kitépte a keretből az ajtót, még rám is vetette magát. Pontosan a hasamon landolt, aminek következtében elfelejtettem levegőt venni-nem mintha tudtam volna.
- Úristen Juliett!!!- visította fülembe.
- Maddie!Szállj le rólam!- nyöszörögtem és odébb löködtem. Nem zavartatta magát.
- Julie Julie Julie!!Nem hiszem el!Annyira örülök!
- Mi van?- húztam fel a szemöldökömet. Mind a kettőt. Nekem valahogy sosem ment ez a "gúnyosan-fehúzom-a-fél-szemöldökömet-hahaha" dolog. Úgy látszik,fogyatékossággal rendelkezem...
Hirtelen eszembe jutott valami. Lehet,hogy sikerült neki?Lehet,hogy Jack bácsival többé nem találkozom a padláson?Ez nagyon jó lenne!Na ne érts félre, nem annak örülnék,ha a bácsikám eltűnne az életemből, hanem annak,ha Maddie végre túl lenne a baleseten. Akkor példát tudna nekünk mutatni és talán könnyebben boldogulnánk.
- Hogyhogy mi?Ide költöztök, te tökkelütött!- bokszolt a hasamba,mire ismét rám jött egy kisebb fulladozási roham.
- Állj!Te hallgatóztál?-kérdeztem gyanakvóan.
- Ááá, dehogy, te kis buta!Csak véletlenül meghallottam,mikor a fürdő felé mentem. Tudod, vannak olyan emberek,akik fürödni is szoktak- vigyorgott rám,mire kapott tőlem egy tollpárnát az arcába- Jól van na, csak vicceltem- mondta sértődötten, de aztán újra fel lelkesült- El kell újságolnunk Campbell -nek is!
Így történt,hogy másnapra már mindenki tudta a nagy hírt: Campbell,Georgie -aki nem fogadta túl nagy lelkesedéssel- és persze szeretteink asztrális kivetülései is-akik maximum azért örültek,mert mégsem lesz beépítve a padlás.

Ehelyett két nappal később munkások érkeztek Woodstockból és nekiálltak a vadonat új kis házikónk alapozásának a hátsó kertben. És igen,ekkor kezdődött el hivatalosan az én új,remélhetőleg sokkal jobb és békésebb életem. Fura,hogy az ember néha akkor érzi a legnagyobb nyugalomban magát,mikor tőle pár méternyire éjt nappallá téve kalapálnak, betont kevernek és kiáltoznak. Persze engem sem ez nyugtatott meg igazából. Hanem az,hogy most talán kicsit egyenesbe jön az életem.