Dühösen rogytam le a piszkos padlóra, pontosan oda,ahol az előbb még Georgie ült. A por hatalmas felleget képzett körülöttem, vagy egy percig eltakarva előlem a külvilágot. Arra gondoltam,lehet,hogy jobb lenne így, mindenkitől elszigetelve élni. Talán akkor nem tudnék ellenségeket szerezni. Nagyon rosszul esett,amit George mondott rólam,bár nem mutattam. Nem voltam hozzászokva ahhoz,hogy a szemembe mondják az igazságot. Még akkor sem,ha nem is tudatosan történt...
Felnéztem a még mindig előttem lebegő szellem alakra és halk hangon kérdeztem tőle.
- Neked is ez a véleményed rólam?
- Hát én nem is ismerlek...- motyogta Trent szégyenlősen. Na ezt nem néztem volna ki belőle. Úgy értem ő egy vad lázadó, motorral meg minden. Az ilyen emberek nem könnyen jönnek zavarba! Legalábbis én így képzeltem.
- Szóval igen- válaszoltam helyette letörten.
- Nem!Nem erről van szó!Egyszerűen nem ismerlek annyira,hogy véleményt tudjak mondani. Ahogy Georgie sem. Csak kicsit felhúzta magát,ennyi az egész. Tudom,hogy a többiek elmondták,mi történt. És gondolom tudod,hogy ezek a hisztik egyenlőre a haverom szerves részei,amíg bele nem törődik...Addig meg el kell fogadnunk őt ilyennek. Nem könnyű,de neki sem az.
- Tudom- nyögtem fel és belegondoltam abba, hogy vajon neki, Trentnek mennyire nehéz. Hiszen halott. Hogy lehet ezt feldolgozni egyáltalán?- De akkor sem kellene igazságtalanul viselkednie velem.
- Julie, légy türelmes,jó?
- Oké- sóhajtottam fel és magamban feljegyeztem,hogy a kemény csávók sem mindig az igazi arcukat mutatják a világnak- Egyébként Ian merre van?
- Fogalmam sincs,ma reggel még nem láttam. Szerintem csak később jön.
-Azért köszi. Figyelj, Trent...Én...kérdezhetek tőled valami...személyeset?
-Aha, persze. Nem sértődöm meg, nem akadok ki és nem fogok tárgyakat a falhoz vágni a telekinetikus erőmmel.
-Rendes tőled- mosolyogtam rá hunyorogva, mert a szemembe világított a körülötte derengő túlvilági fénye- Szóval...Milyen érzés meghalni? Hogy tudod, hogy...halott vagy?- komolyan ezt kérdeztem tőle? Milyen ember vagyok én?- Ne haragudj- tettem hozzá gyorsan.
-Semmi baj, Juliett. Tudod, a halál... olyan, mint a motorozás. Mármint az után, miután a fájdalom elmúlik. Csak száguldasz egy úton, egy hófehér, megvilágított úton. Kicsit tompának érzed magad és könnyűnek.
- Várj- szóltam közbe illetlenül- Fájdalom? Nagyon...fájt?
- Hát, nem tudom, hogy úgy alapból fájdalmas e. De tekintve, hogy egy több száz kilós motor zuhant a testemre...eléggé kellemetlen volt- szinte csevegett velem. Mintha csak egy kávéházban ülnénk és arról beszélnénk, hogy kék az ég, vagy tudom is én. Hülyének éreztem magam, ugyan akkor olyan mértékű sajnálat és szomorúság vett erőt rajtam, mintha az egész világ fájdalma szakadt volna rám- Semmi baj- mondta megint- nem tartott sokáig. Szinte alig éreztem- most komolyan nyugtatni próbál?- Azt kérdezted, milyen tudni, hogy halott vagyok...
-Igen- bólintottam és egyre inkább zavarba jöttem. Hogy lehet ilyesmiről beszélni? Ez olyan borzasztó! Bár ne létezne a halál!
- Nos...Fizikailag olyan könnyű érzés, mintha pihéből lennél. Az érzelmek viszont olyan nehezek, mintha mázsás súlyt cipelnél magaddal mindenhová. Nem is igazán tudnám elmagyarázni...A tudat, hogy soha többé nem..létezel...iszonyú. Tudod, hogy nem fogsz felnőni és soha nem lehet családod és nem tehetsz ellene semmit. Ugyan akkor lehetetlen felfogni ezeket a dolgokat.
- Ó- csak ennyit tudtam mondani, de aztán kicsit összeszedtem a gondolataimat- Én...annyira sajnálom, hogy így történt. Azt hiszem, te nagyon rendes ember voltál...vagy. Igazán nem olyan vad motoros típus- halovány mosolyt erőltettem az arcomra és közben azon járt az agyam, hogy hogy mondhattam ekkora marhaságot.
- Hát, most tényleg nem tűnök annak. Leszámítva azt a tegnapi dolgot az alvilági motoros rodeóval- nevetett fel- De a halálom előtt...teljesen más voltam. Az ember rájön, hogy mi is a fontos az életben.
Egy ideig csak ültem csendben és az arcát figyeltem. Annyira, de annyira igaza volt.
Lassan feltápászkodtam és leporoltam a nadrágom hátsó részét.
- Mindent köszönök, Trent. Köszönöm, hogy megosztottad velem, pedig nem is ismersz.
- Tudod mit Julie? Szerintem nem vagy törpe-terrorista- nevetett rám és a következő pillanatban már el is tűnt.
A nap már feljött, ismét szikrázóan ragyogott a fejem felett,pont mint tegnap. A dombok aranyos fényben fürödtek, a fák zöldellő levelei között átszűrődtek a sugarak. Mélyen magamba szívtam a friss vidéki levegőt és egy pillanatra az jutott eszembe,milyen jó lenne örökké itt maradni. Aztán jót mosolyogtam Trent kedves megjegyzésén. Kedvel engem, bizonyára.
Lassan ballagtam vissza a házba és közben arra is rádöbbentem, hogy rettentően félek a haláltól most, hogy találkoztam vele.

Nem sokkal később Maddie kopogtatott a szobám ajtaján.
- Ébren vagy?- dugta be a fejét.
- Úgy tűnik- mosolyogtam rá- Minek köszönhetem látogatásodat?
- Hallottam,mikor elhaladtál az ablakom alatt. Mi történt?
- Semmi. Csak kimentem levegőzni.
- Biztos?- kérdezte gyanakvón.
- Persze.
- Akkor jó. Gyere,a mama sonkát pirít!
- Szuper!Éhen halok!

Pár nappal később,mikor egy önfeledt,vidám délután zárása -képpen a konyhába igyekeztünk- Maddie,Campbell,Georgie aki az elmúlt időben egészen normális volt, kivéve amikor nem... és én-, hangos veszekedésre lettünk figyelmesek. A nappalihoz vonultunk és belestünk az ajtó mögött.
- Nem lehetsz ilyen felelőtlen!
- ...
- Tudom,hogy jól érzi magát!De tisztában vagy vele,hogy...- Rose néni arca vöröslött a haragtól, de a telefonvonal másik végén lévő személy félbeszakította.
- ...
- Egy ekkora változás az ő korában...- ismét nem hagyták szóhoz jutni.
- ...
- Jól van,tégy amit akarsz!
- ...
- Hogy mi?- nénikém zavartan vette lejjebb a hangerőt- De hát...
- ...
- Nem!- ismét felkiáltott- A padlást nem építhetjük be!Szükség van rá, a gyerekek rengeteg időt töltenek odafent! Szinte már ott élnek! - mind a négyen egyszerre hördültünk fel és aztán egyszerre kaptuk a szánk elé a kezünket. Nem hallhatott meg minket, mert rájött volna, hogy hallgatózunk. Rose néninek igaza volt, ezt nem tehetik meg!Nem vehetik el tőlünk őket!
- ...
- Richard...gondolkozz kérlek!Van más megoldás,hidd el!Felőlem gyertek,de...a padlást nem engedem- egy pillanatra kihagyott a szívverésem. Apu?Apu telefonált?Apuval veszekedett Rose néni?Apu az,aki be akarja építeni a padlást?Mégis mi történik itt?