- Szóval?- kérdeztem újra,kissé bosszúsan. Miért nekem kell mindent utoljára megtudnom Ráadásul így?
Ha hiszitek,ha nem, már akkor sem bírtam George -ot,mikor először leordította a fejemet. Nem tudom,csodálkozik e valaki azon,hogy miután ez másodszor is megismétlődött,nem zártam a szívembe a fiút.
- Georgie nem bírja,ha felhozzák a történteket .A bűntudata miatt- kezdte halkan,kissé ijesztően Campbell, mintha a régi rémtörténeteit mesélné és lecsúszott mellénk a földre. A fenekére esett, hogy porzott alatta a föld. Még jó, hogy volt alatta némi szalma is, különben eléggé megütötte volna magát.
- Bűntudat?- értetlenkedtem teljes tudatlansággal.
- Igen. Mert miatta történt...- válaszolt Maddie csendesen, mérhetetlen szomorúsággal a hangjában.
- Pontosan. Csupán három hónapja volt, de mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. Trent legalábbis akkor jelent meg a padláson és a segítségünket kérte. Teljesen meg volt rémülve,csak azt tudta,amit mi is. Azt,hogy akkor térhet örök nyugalomra,ha a hozzátartozója-esetünkben a legjobb haverja- túlteszi magát az eseten. Csakhogy ez ilyen helyzetben elég nehéz.
- Milyen helyzetben?- vágtam közbe türelmetlenül. Nem kell a rizsa.
- Trent elmesélt mindent. Egy elhagyatott útszakaszra mentek Georgie motorjával. Elég őrült kísérletet akartak megvalósítani. Azt tervezték,hogy ketten ülnek majd a járműn, Trent elöl,George hátul, de az utóbbi fogta a kormányt és vezetett. Így akartak minden -féle trükköt csinálni. Először egy keréken akartak több,mint 150 kilométer/órás sebességgel végigszáguldani az aszfalton. Persze nem sikerült a mutatvány, a motor felborult és maga alá temette Trent -et. Azonnal meghalt. Georgie kisebb horzsolásokkal megúszta, de mikor megtudta,hogy mi történt a legjobb barátjával,teljesen összeroppant. Trent pedig nem távozhat el,amíg nem nyugszik meg teljesen. Ezért is kérte,hogy segítsünk neki,keressük fel a fiút. És mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Elhoztuk ide,bár nagyon nehéz volt,foggal körömmel tiltakozott a kimozdulás ellen, főleg két idegennel, de végül valahogy sikerült. A szüleinek persze azt adtuk be, hogy az iskolából ismerjük. Azóta kicsit jobban van, de ha valaki rákérdez,hogy mi is történt, úgy kiakad...nos,mint ahogy az előbb tette. Jill, meg kell értened,hogy most nagyon nehéz neki és nem szabad semmivel megbántanod őt. Tudom,hogy te is szenvedsz Ian miatt, ahogy mi sem vagyunk túl boldogok, de neki még ennél is rosszabb. Hiszen gyakorlatilag ő ölte meg a legjobb barátját.
Nyeltem egyet. Megdöbbentem,ugyan akkor dühös is voltam Georgie -ra. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?Nem kellett volna vagánykodnia és akkor most semmi baj nem lenne!Hihetetlen,hogy az emberek mennyire ostobák. Mindent megtesznek azért,hogy valami olyasmit cselekedjenek,amit eddig senki, hogy népszerűek és menők legyenek. És ezért képesek feláldozni az életüket, rosszabb esetben a másét, mint George. Hát mondhatom,ez nagyon nemes.
Valahogy nem tudtam sajnálni Georgie -t. Elhatároztam,hogy az én személyemben bizony emberére talál majd. Nem fogom hagyni,hogy sajnáltassa magát és hogy lenézzen engem,miközben tudom,hogy ő sem jobb ember nálam. Sőt...Egyszerűen nem leszek olyan,mint Maddie és Campbell,nem hagyom,hogy a saját feje után menjen és káoszt hagyjon maga után.
- Julie!Figyelsz?- szakított ki a gondolatmenetemből Maddeline erőszakosan.
- Öhm...tessék?
- Megígéred,hogy nem mondod el neki,hogy tudod?- nahát,még egy ilyen bonyolult kérdést!
Unokanővérem kissé idegesnek tűnt,bizonyára már kb. harmadszor ismételte meg és gondolom nem túl könnyű ennyiszer kimondani ezt a kacifántos mondatot. Ezért nem akartam tovább bosszantani és megígértem neki.

Másnap reggel megint korán keltem,de ezúttal nem Konrad volt az ébresztőm. Én döntöttem úgy,hogy ilyen korai leszek,hogy még a többiek előtt meglátogathassam Ian- t. Szerettem volna egy kicsit beszélgetni vele anélkül, hogy mindenki más végighallgatná. Mesélni akartam neki anyuról és apuról és el akartam neki mondani, hogy mennyire vártunk rá. Szerettem volna, ha elmondaná, milyennek képzelt el minket azelőtt, hogy találkoztunk volna.
Gyorsan beágyaztam,felöltöztem,megfésülködtem és már indultam is az udvarra. A fű még harmatos volt, a szandálomon keresztül csupa víz lett a meztelen lábam. A nap sem kelt még fel teljesen,csak a fehér bárányfelhőket vonta be az eddigieknél is különlegesebb fényével. Olyan volt,mintha egy vulkán törne ki éppen, rózsaszínes bordó lávát köpve az égboltra. Egy pillanatra megálltam és elmerültem a látvány szépségében, de aztán folytattam utamat a padlás felé.
Legnagyobb döbbenetemre azonban már valaki megelőzött.
- Az idegeimre megy- ütötte meg Georgie hangja a fülemet. Közelebb lopóztam és megláttam,hogy egy gerenda tövében ül, Trent vele szemben. Ő egyből kiszúrt, a barátja csak azért nem,mert háttal volt nekem.
- Öhm, George...- szakította félbe zavartan, de a fiú nem zavartatta magát.
- Hagyd már, hogy befejezzem Trent! Frászt kapok tőle. Olyan, mint valami törpe- terrorista! Juliett egy...- hé! Nem vagyok törpe, oké? 167 centi vagyok, kikérem magamnak. Persze az ő száznyolcvanöt centijéhez képest lehet, hogy kicsi vagyok...
- Hé haver...szerintem...
- Nem, Georgie,folytasd csak- szólaltam meg a háta mögött mézesmázos hangon- Nem is tudtam,hogy ilyen jó véleménnyel vagy rólam- duruzsoltam a fülébe.
- Hát most már tudod- vetette oda,majd dühösen felugrott és kirohant az ajtón. Jellemző...