- Tehát a te öcséd Ian- vonta le nagy bölcsen a következtetést Georgie.
Az istállóban feküdtünk a szalmán, Campbell a szájába is vett egy szálat belőle, mint az igazi cowboyok, vagy mi. Kicsit furcsán éreztem magam velük. Talán azért,mert ők maguk is furcsák voltak. Igaz, mostantól én is „fura” leszek, mint Maddie annak idején. Minden értelmet nyert.
Végignéztem a szedett- vedett bandán,amelynek mától fogva én is a tagja vagyok. Maddie virágos nyári ruhában volt-nem így lovagolt,azóta átöltözött-, a hátán feküdt és a plafont bámulta,de közben érdeklődve hallgatott minket. Campbell egy Miki egeres pólót és koptatott farmert viselt, törökülésben trónolt egy bála tetején,miközben a szalmaszálat rágcsálta elgondolkodva. Georgie pedig,hozzám hasonlóan a hasán feküdt, két kezével az állát támasztotta, lábait pedig behajlítva lóbálta az ég felé.
- Igen- válaszoltam csendesen az előbb elhangzott kérdésre.
- Jó srác- jelentette ki erre a fiú- Nekem bátyám van, lehetetlen alak. Állandóan tanul és ha hangosan veszek levegőt,rám ordít,hogy hagyjam már olvasni. Nem túl izgalmas. Ian viszont mindenben benne van és humoros gyerek.
Szélsőséges érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt büszke voltam,amiért ilyen testvérem van...volt...vagy nem is igazán volt...Már fogalmam sincs, hogy kéne ezt mondanom. Másrészt viszont bántott,hogy egy idegen jobban ismeri őt,mint én. Szörnyű volt rájönni,hogy ha meg is ismerem,ha össze is barátkozom vele, késő. Elveszítettem, soha nem is volt az enyém és ezen már semmi nem változtathat. Tudom,persze,hogy tudom, az életben minden okkal történik. Azzal viszont nem voltam tisztában,hogy mi is az az ok,ami miatt meg kellett halnia. Vajon mi alapján dől el, hogy ki meddig él? Talán Istennek van egy nagy, poros könyve, amiben nyilván van tartva, hogy Juliett 70 éves korában fog meghalni, vagy ilyesmi. Lehet, hogy egy gép dobja ki a számokat és az alapján jegyzik be a könyvbe. És amikor az adott személy betölti az adott kort, bármikor bekövetkezhet a halál, csak legyintenie kell egyet. Elég bizarrul hangzik, de több nem telik tőlem.
Eszembe jutott,miért van itt Georgie és visszatértem a valóságba.
- Mi történt Trent -tel?- kérdeztem meg hirtelen,mielőtt még meggondolhattam volna magam.
Maddie ijedten kapta felém a fejét és a „ne” szócskát formálta a szájával hangtalanul, mintha meg akarna állítani. Nem értettem,mi baja van, hiszen mind ugyan azért vagyunk itt és tudnunk kell beszélni arról,ami történt. Különben képtelenek leszünk feldolgozni ezt az egészet.
A fiú elkomorult, láttam, hogy megremeg a szája, mintha a sírással küszködött volna. Boys don't cry – emlékeztettem volna szívesen a feliratra a pólóján, csak hogy legyen mit a képébe vágnom. De látva Maddeline rémült arcát, inkább magamba fojtottam a gúnyos megjegyzéseimet és vártam, hogy mi fog történni.
Aztán hirtelen- olyan hirtelen,hogy nem volt időm felkészülni a meglepetésre- felpattant és elkezdett kiabálni.
- Semmi közöd hozzá!- villámcsapásként ért az ordítása, a szívem majd' kiugrott a helyéről. Jó ég. Mit csináltam? Hiszen én csak feltettem egy kérdést, amit nagyon egyszerűen meg lehetett volna válaszolni. Ehelyett üvöltözött velem.
- Georgie... én azt hittem...- kezdtem,de nem hagyott szóhoz jutni.
- Te csak ne higgy semmit!Törődj a magad dolgával és ne üsd bele az orrodat olyasmibe,ami nem rád tartozik!
Ezzel kiviharzott az istállóból,megriasztva a békésen bóbiskoló öreg kancát,aki a mellettünk lévő boxban állt.
- Ez meg mi volt?- néztem az elsiető fiú után döbbenten.