A vakáció első napja volt. Meleg, párás reggel köszöntött a kisváros lakóira. Szinte senki sem volt olyan bolond, hogy ilyen pokoli hőségben az utcára menjen.
Egy szál bugyiban és sportmelltartóban feküdtem az ágyon, de még így is melegem volt. Nem féltem attól,hogy esetleg valaki beront és sokkot kap a látványtól,mivel egyrészt nem tartom magam csúnyának,másrészt a szüleim már megszokták. Testvérem meg nincs.
Igazából szeretek egyke lenni. Nincs idősebb nővérem vagy bátyám,aki állandóan parancsolgatna vagy szekálna a hülyeségeivel. És nincs húgom vagy öcsém, aki elcsórná a cuccaimat és hülye kérdéseket tenne fel- pedig bevallom, mindig is szerettem volna egyet, bár testvér nélkül sokkal könnyebb az éltem. És rettenetesen el vagyok kényeztetve. Ez a legjobb az egészben- és egyben a legrosszabb is. Mindent megkapok,csak sóhajtanom kell egyet a kirakat előtt. Ez azért van, mert miután megszülettem, kiderült,hogy anyának nem lehet több gyereke, ezért a szüleim elhatározták,hogy ők bizony mindent megadnak nekem és a széltől is óvnak majd. Ha azt gondolod, ez olyan jó dolog,hát fel kell világosítsalak: egyáltalán nincs igazad.
Állandóan a sarkamban vannak és kérdezgetik,hogy nincs e szükségem még valamire. És annyira féltenek, hogy még buliba sem engednek el. Szerintem ennél rosszabb egy 17 éves életében egyszerűen nincs. Ja és ráadásul,ha a szüleid Shakespeare rajongók, számíthatsz rá,hogy azt az idétlen neved adják neked, hogy Juliett ...
Minden ezen a fülledt, első szünidei napon kezdődött. Legalábbis nekem úgy tűnt. Ugyanis egy hónapja kiderült,hogy anya gyereket vár. Az orvosok sem értették a dolgot, azt mondták,erre nincs tudományos magyarázat. A szüleim azóta mintha a fellegekben járnának. Én is nagyon örülök, nagyon várom már az új jövevényt és nem csak azért,mert így talán majd békén hagynak. Annyira jó lesz majd azzal a kis törpével foglalkozni! Elhatároztam, hogy még a pelenkáját is kicserélem majd néha-néha. Minden éjjel felkelek hozzá, amikor sír és neki adom az összes régi játékomat. Elviszem majd a játszótérre is és lököm a hintán, amilyen magasra csak akarja. Mindent megadok neki, ő lesz az én édes kis tesóm, én pedig az ő nővére, aki mindig vigyáz rá. Milyen jó is lesz!
De az a nap más volt. A pokoli hőség bajt hozott a fejünkre. Az ágyban fekve még nem éreztem a közeledő katasztrófát. Pedig ott volt a levegőben, tudnom kellett volna, észre kellett volna vennem. Azt hiszem, túlságosan nyomott voltam az időjárás miatt.
Újra behunytam a szemem, hátha tudok még nyerni egy pár lustálkodással töltött percet.
Félálomba merülve halk, de annál rémisztőbb sikoltást hallottam. Nem törődtem vele, azt hittem,csak álmodom és elaludtam.
Mikor felébredtem, már elmúlt tíz óra is. Nagy nehezen feltápászkodtam és kimentem a konyhába, hogy megkérdezzem mi a reggeli. De nem volt odakint senki. Sőt, egyáltalán otthon sem volt senki. Mivel a szünet első napja idén szombatra esett, tudtam,hogy a szüleim nem dolgoznak. Először azt gondoltam,anyu kihagyott valamit tegnap a bevásárlólistáról,amit olyan gondosan állít össze mindig és apu bevitte a városba. Mert anya nem tud vezetni.
Egyszer próbálkozott ugyan a jogsival, de csak annyit ért el vele,hogy az oktató felmondott miatta. Ötször bukott meg a gyakorlati vizsgán, általában egy kósza kuka miatt...De egyik alkalommal egy álló kocsinak ment neki kilencvennel. Azt hiszem, az oktatója akkor akadt ki véglegesen és megmásíthatatlanul.
Vállvonogatva kinyitottam az ablakot, leültem az asztalhoz és megkentem vajjal a kihűlt pirítóst,ami az egyik tányéron volt. Biztos valami dolguk volt, amiről nekem nem szóltak, ennyi az egész. Nem aggódtam, máskor is előfordult ilyesmi. Jóízűen magamba tömtem a kevéske reggelit, ráérősen odaslattyogtam a hűtőhöz és kivettem a tejet. A számhoz emeltem a dobozt és kortyoltam belőle. Látod, ez az átka annak, ha olyan családban vagy egyke tini,mint amilyenben én: semmit sem tiltanak meg. És ezzel abszolút el lettem rontva, hála drága szüleimnek. Néha én is undorítónak tartottam ezt a szokásomat- tudod, dobozból a tejet meg minden-, de sokkal kényelmesebb volt, mint poharat elővenni.
Visszaraktam a dobozt és már épp készültem visszamenni a szobámba,hogy megnézzem a reggeli rajzfilmet-aminek rég vége volt így 10 óra tájban...-, mikor a huzattól résnyire kinyílt az ajtó. De nem jött be senki.
És ekkor jöttem rá,hogy baj van. Mert ha a szüleim elmennek valahová,kívülről ráfordítják a kulcsot, nehogy valaki betörjön míg egyedül vagyok,vagy ilyesmi. Mindig, bármi legyen is, gondoskodnak a biztonságomról. És most nyitva hagyták az ajtót. Éreztem,hogy kifut a vér az arcomból. Mégis mi történhetett?
És ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom a szobámban. Még jó,hogy maximális hangerőre van állítva azóta a korrepetálásos incidens óta,különben meg sem hallottam volna. Befutottam a szobába. A kijelzőn apu neve villogott.
} Apa!Hol vagytok?
} Julie! Kicsim,ne ijedj meg...a kórházban vagyunk.- Ó Istenem!Tudtam,tudtam hogy baj van!Az a sikítás...jó ég, nem álmodtam!
} Miért?-kérdeztem és a hangom hisztérikusan csengett - Mi történt?
} Drágám...-remegett a hangja. Valami nagy baj van!- Juliett, figyelj rám, kérlek. Anyát meg kell műteni. Kicsikém, anya elveszítette a kisbabát.
Szó nélkül kinyomtam a telefont. Szinte sokkos állapotba kerültem. Úgy mozogtam,mint egy robot. Leültem az ágyra és döbbenten bámultam a kezemben lévő mobilra. A gondolatok villám sebességgel kergették egymást a fejemben. Nem bírtam felfogni a történteket. Miért?!Éreztem,hogy ég a szemem, az első könnycsepp lassan,megfontoltan gördült végig az arcomon. Aztán felüvöltöttem.
- MIÉRT???
És zokogva vetettem magam az ágyra.

Pár nappal később...
- Julie, enned kell.- sóhajtott fel apám sokadszorra.
- Nem, nem kell.- jelentettem ki makacsul és tüntetőleg megböködtem a villámmal a tükörtojást. Jobban magam alatt voltam,mint anya. Úgy tűnt, egész jól viseli. De én láttam akkor is,mikor azt gondolta, senki nem látja...
- Juliett - szólalt meg ismét apa. Anyu éppen a mosdóban vagy tudom is én hol volt...és bizonyára sírt - Anyával úgy gondoljuk,jobb lesz, ha a nyarat nem töltöd itthon. Tudod, ez a gyászos hangulat nem tesz jót neked. Ezért elküldünk a nővéremhez és az unokatestvéredhez Woodstockba – hogy mi?
- De hát... az Vermontban van!A világ végén!- tiltakoztam hevesen. De már késő volt, döntöttek és most az egyszer nekem nem volt beleszólásom.